Megkezdődött...A pokol kinyitotta kapuit, és mi minden nap bemegyünk rajta. És milyen lassan telik, atyaúristen. Még csak két hét, de egy örökkévalóságnak tűnik. Hiába mondják, hogy a gimis évek milyen gyorsan eltelnek majd... Én ezt eddig nem érzékeltem, de kitudja, én hiszek nekik, azon ne múljon. Az a durva, hogy néhány órán alig tudok figyelni, mert teljesen máshol vagyok...
Például felidézem magamban azokat a beszélgetéseket, amiket már több mint egy hete folytatunk... És mindig valami más, valami megdöbbentő jut róla eszembe, és egyre többet agyalok rajta. Mert egyszerűen nem értem, hogy most akkor mivan. Miért is csinálja ezt velem, mire jó ez neki, most csak hülyül vagy komolyan is gondolja? Vajon komolyan gondolja? Mert én ugye már beadtam a derekam, és tartom is magam ehhez. De akkor is kíváncsi vagyok-talán túlságosan is-, hogy mennyire szánja poénnak, hogy amikor eljutottunk oda, azt mondhassa:" Bocsika, meggondoltam magam, de van egy ajánlatom, hogy csak te...", mondaná? Megtenné akkor? Nem, nem hiszem, előbb kiélvezné minden egyes percét, és csak utána mondaná esetleg. De nehéz elképzelni, hogy meg is tenné. Nem, Ő nem az a fajta, ezt azt hiszem, tudom. És azt is tudom, hogy én nem vagyok normális, amiért csak vonakodva merem beismerni
saját magamnak, hogy valamilyen szinten igenis várom már, hogy elérkezzünk oda. De az még kicsit odébb van, majd jövőre...