nem én vagyok a lány...

Ahogy rám nevetsz, nekem az volt fontos, nem a kinézeted,
’Hogy rám nézel, egy pillanat, de máris megigézel,
Az érzelem, mi legbelül van, nem a mellemen,
Én éreztem, tudod más nem kellett volna többé nekem!
Neked a rózsaszín kell, a tömeg lány!
Nem én vagyok a lány ott benn a fejedben,
Nem én vagyok a tucat és az eszetlen,
Ha tudod jól, hát mért nem hagysz már el?
A jófiút a fehér lovon kérhetem,
Te csak tönkreteszed teljesen az életem,
Nem én vagyok a lány, aki neked kell!
Sírtam én, hogy te mást bámultál, így rúgtál belém,
Álmodban mással mászkáltál oly boldogan,
A vasalt haj nem kell, sem ezüst póló csillogó kövekkel,
Én más vagyok, nekem a lazaság számít, nem a tűsarok!
(...)
A mesékben harcol értem a hercegem,
De te csak játszottál, én elhittem neked...
Nem én vagyok a lány ott benn a fejedben,
Nem én vagyok a tucat és az eszetlen,
Rájöttem, s már én hagytalak el.
Kőből van a szíved, nagyot tévedtem,
Mikor elhittem, hogy te lehetsz a végzetem,
Nem te vagy már az, aki nekem kell!♫

sz, mint...

Elkezdtem írni a bejegyzést. Írtam pár mondatot, aztán elolvastam, és kitöröltem. Teljesen idegből írtam, és ezt nem akarom. Ami most történik körülöttem, rosszabb, mint egy hülye sorozat. És kibuktam kicsit... Ezért csak annyit mondok: szánalmasak vagytok, hogy olyan embereket bántotok magatok körül, akik a legfontosabbak! Titeket az ég is egymásnak teremtett, két hülye r*bancot...!

gyémántfiú

"-Helló, itt vagyok- mondta zavartan Heily, ahogy belépett a szobába. Nick felkapta a fejét, majd döbbent csodálattal mérte végig a lányt. Egyetlen szó nélkül felállt, és egy hatalmas frottírköntöst vett ki az egyik szekrényből. Heilyhez lépett, és a vállára terítette.
-Nem kell, nem fázom!- közölte a lány.
-Értem. S mondd, mit gondolsz, miből vagyok, fából?
Heily érezte, hogy fülig vörösödik.
-Nem...nem...csak nekem...nem volt másmilyen pizsim- hebegte, de mivel látta, hogy Nick nem hisz neki, gyorsan hozzátette:- Nem mondtam igazat. Szerettem volna neked tetszeni, ez a helyzet!
-Ó! Abban nincs is hiba, hidd el!
-Akkor mi a baj az öltözékemmel?- kérdezte Heily ártatlan szemekkel.
-Mondtam: nem vagyok fából.
-Mire célzol?
-Arra, hogy szeretlek. Ebből következően kívánlak is. Így hát ebben nem bújhatsz mellém tévézni!
-Miért nem? Úgy értem, nincsen azzal semmi baj.
-Heily, én nem akarom, hogy megbánd! Még olyan friss köztünk ez az egész, és szerintem magad sem tudod, mit érzel...
-De tudom, hogy szeretlek...
-Akkor nem kételkednél folyton abban, hogy jó lesz-e nekünk együtt. Szerintem neked még időre van szükséged.
-Még soha senki nem utasított vissza- mondta Heily, és sértődötten magára kanyarintotta a bő férfiköntöst.
-Őszintén, próbálkoztál már ilyesmivel máskor, másnál?
-Nem...- vonta meg vállát szégyenlősen a lány.
-Na, látod. Heily, hidd el, nagyon-nagyon szeretném azt, amit te is, de nem akarom, hogy elkapkodjuk a dolgokat. Te lány vagy, és tudom, hogy egy lánynak különösen meghatározó, amikor először...Tudod, én ezt akkor szeretném majd, ha biztosan tudod, hogy engem akarsz. S persze be kell töltened a tizennyolcat. Ebből nem engedek."

Most őszintén. A valóságban egy srác mikor mondana olyat egy lánynak, hogy 'még várjunk, ne kapkodjuk el a dolgokat'?! Soha. Ez nem létezik, csak a könyvekben. A valóság ennél árnyaltabb, nem ilyen megfontolt. A pillanatnak élünk, hirtelen cselekszünk, nem gondolkozunk tiszta fejjel. Szerelmesek leszünk, majd csalódunk és pofára esünk. Aztán nagy lelkierő árán felállunk, megint szerelmesek leszünk, majd megint csalódunk és pofára esünk. Ilyen az élet- a valóságban. A könyvekben teljesen máshogy van minden. Talán ezért is szeretek olvasni. Mert ilyenkor mindig egy másik világba kerülök, teljesen elfelejtem minden gondomat-bajomat, és nem látok-nem hallok:D Olyankor minden olyan jó, és nyugodt vagyok. Mondják rám, hogy álomvilágban élek. Nem tagadom, néha valóban így van. Nagy valószínűséggel az olvasásnak köszönhető. De én ilyen vagyok. Csak egy álomvilágban élő, szeretetre vágyó lány.

woman's day

Istenem, mennyi aranyos ember(férfi) vesz körül! Ahhoz képest, hogy azt gondoltam, az összes pasi bunkó és feledékeny, kellemesen csalódtam, az az igazság.(: Talán vannak még rendes alakok is, akik nem csak lyukra mennek...?! Hátha, most feléledt a remény...!:D

"Ó, te Drága NŐ,
Bűbáj, csáberő.
Kűzdelem, vagy
Béke a nyerő?
Hatalmad nagy,
De elveszem,
Mert szívem
Kezedbe teszem."

"Boldog nőnapot kívánok, boldog nőnapot kívánok,
Boldog nőnapot kívánok az összes lánynak!
Ha az átdolgozás a szívedhez ér, úgy meglesz a kedved ahhoz, hogy élj!
Boldog nőnapot kívánok, boldog nőnapot kívánok,
Boldog nőnapot kívánok az összes lánynak!
Ha úgy érzed hogy, meghatódtál, add át magad az érzésnek hát!
Boldog nőnapot kívánok, boldog nőnapot kívánok,
Boldog nőnapot kívánok az összes lánynak!
Boldog nőnapot kívánok, és ezzel búcsúzom,
Boldog nőnapot kívánok, boldog nőnapot kívánok az összes lánynak!♫" Andris, hihetetlen egy ember vagy, a kreativitásod és a figyelmességed... határtalan azt hiszem:)

scream

Rövid és egyszerű bejegyzés lesz ez most. Szombaton voltunk Mamánál, kicsit durva volt a látvány, az a rengeteg cső,monitor, hogy nem mozoghat... Én 5 perc után megadtam magam és elsírtam magam. Anya erősebb volt, ő csak 10 perccel később, miután kijöttünk. Anya reggel és este is hívja az intenzívet, hogy érdeklődjön Mama állapotáról. Ma egy rossz hírt kaptunk: még mindig a lélegeztetőn van, próbálták leszoktatni róla ma, amikor már egészen tűrhető volt az oxigénszint. De Mama sajnos kihúzta a tubust, ami egyáltalán nem tett jót, most altatják és megint visszarakták a lélegeztetőt, reggel megint próbálkoznak majd... Tudom nagyon jól, hogy Anya se erős mindig, mégis megdöbbentett a "rohama", amikor úgy sírt, mint még temetéseken se láttam... Tudom, hogy Neki sincsenek vasból az idegei, ez mégis sokkoló volt számomra, hamar ott is hagytam szegényt, miután az ölelésemet egyáltalán nem értékelte, és menekültem, még mielőtt én is elkezdhettem volna sírni. Félek. Iszonyatosan félek, és már egyáltalán nem bírom. Ez már nekem sok(kk), túl nagy a stressz, én ehhez kevés vagyok... Most a nem-kapok-levegőt-piszkosul-fáj-a-torkom-szédülök-egész-nap-este-hőemelkedés se jött a legjobbkor... És Ő is pont most nincs itt, hogy beszélhessek Vele, amikor nagyon nagy szükségem lenne rá... A büdös életbe, hogy semmi sincs rendben mostanában!

(z)űr

Annyi minden történt az utolsó bejegyzés óta, mégsem tudom normálisan összefoglalni a dolgokat. Tavasz van. Érezhetően, visszavonhatatlan tavasz van. És ez hihetetlen jóérzés, már nagyon hiányzott a jó idő és a nap! Az emberek ilyenkor sokkal optimistábbak, vidámabbak, nyugodtabbak. Ám rám ez most sajnos nem igaz. Az utóbbi pár napban idegileg egy hulla voltam, bár szerintem érthető okokból. A jókedv helyét felváltotta az aggodalom, az optimizmust a kétségek. A csütörtök reggeli kis sírás akkor jót tett, bár lehet, hogy teljesen felesleges volt. Mamát ismét vinni kellett Pestre, műtétre. Egy 2,5-3 órás műtét nem nevezhető éppen a legkönnyebbnek, főleg, hogyha leállítják az ember szívét... Utána egy hét Pesten a kórházban, majd egyből Balatonfüreden 3hét a szívszanatóriumban... Egy hónap elég hosszú idő lesz Nélküle, de arra kell gondolni, hogy utána sokkal jobban lesz...! Csak ez tartja most bennem a lelket...
Drága Keresztanyum 40 éves lesz 13.-án, anya kitalálta, hogy csináljunk fotóalbumot! Jó, csináljunk, mernék is én ellenkezni...:D Régi képeket szkennelgetni, az újabbakat átrakni a gépre, kiválogatni, összerakni... Nagyon sok meló, nagyon rövid idő alatt, teljesíthető vajon? Ezalatt ugye mellőzni a netet, az emesent, mindent... Kibírható volt persze, de azért mégiscsak jobb érzés itt ülni egyetlenem előtt és "pötyögtetni":DD
Egy hete nem beszéltünk már... Elég hosszú idő, tekintve, hogy most nem is vesztünk össze meg semmi...! Kezdenek hiányozni a szurkálódásai, a perverz megjegyzései, Ő maga is valamennyire... És nem jó ez így, nagyon nem jó! Valamikor már ideje lenne beszélni, kitudja, a végén még elvonási tüneteim lesznek...o.O