A suli szívás. Majdnem minden nap írunk témazárót, már kezd elegem lenni belőle, elég sok mindennel vagyok úgy mostanában, hogy "teszek rá, engem nem érdekel!". Ez nem a legjobb hozzáállás sajnos, tudom. De egyelőre nem tudok rajta változtatni, pedig lassan most már ideje lenne...!
Miért nem lehetne minden sokkal egyszerűbb, mint ahogy most van? Annyival könnyebb lenne, és sokkal jobb is, ebben biztos vagyok. Ugye eddig úgy voltam vele, hogy nem írok, nem írhatom le, ami történik, amit gondolok, mert Ő(k) is olvassák, és így semmi jó nem lesz belőle... Na hát én előre tudtam, hogy ez márpedig meg fog változni, és előbb-utóbb írok megint... Úgy tűnik, ez a pillanat most jött el. Nem is értem magamat, olyan hülye vagyok, lehet előbb el kellett volna már kezdenem írni, és akkor most nem lenne ez a nagy kavar bennem. Mert talán ha Ő is elolvassa majd ezt/ezeket, akkor rájön, hogy én mit is gondolok most erről az egészről, mit is érzek, mi minden zajlik most le bennem... Amiket egyébként én magam se tudok egészen. Csak azt tudom, hogy nagyon jó vele megint beszélni, és így beszélni. Jó érzés, felszabadulok, jókedvem lesz és addig nem foglalkozok a problémáimmal. A baj ezzel csak az, hogy nem tudom, hogy most akkor megint mivan?! Megint megbonyolódott az egész ügy, és én már teljesen elvesztem, nem értem Őt, nem értek semmit, pedig én érteni akarom! Hiszen ott vannak azok a rohadt kérdések: unatkozik, és valamivel el kell ütni az időt? most megint szórakozik? vagy rájött volna a lehetetlenre? Nem tudom, mi történhetett. Az a baj, hogy nem tudom mit gondoljak. Mert azt tudom, hogy mit szeretnék gondolni, de nem biztos, hogy azt is kell gondolnom. És így nem is tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. Tisztáznunk kellene mindent, az lenne a legjobb. Csak én nem tudom, hogy ha tisztáznánk is, Ő mit gondolna komolyan, és azt is mennyire. Hülye helyzet, azt hiszem. De már kezdem megszokni, ebből áll az életem: hülye helyzetekből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése