gyémántfiú

"-Helló, itt vagyok- mondta zavartan Heily, ahogy belépett a szobába. Nick felkapta a fejét, majd döbbent csodálattal mérte végig a lányt. Egyetlen szó nélkül felállt, és egy hatalmas frottírköntöst vett ki az egyik szekrényből. Heilyhez lépett, és a vállára terítette.
-Nem kell, nem fázom!- közölte a lány.
-Értem. S mondd, mit gondolsz, miből vagyok, fából?
Heily érezte, hogy fülig vörösödik.
-Nem...nem...csak nekem...nem volt másmilyen pizsim- hebegte, de mivel látta, hogy Nick nem hisz neki, gyorsan hozzátette:- Nem mondtam igazat. Szerettem volna neked tetszeni, ez a helyzet!
-Ó! Abban nincs is hiba, hidd el!
-Akkor mi a baj az öltözékemmel?- kérdezte Heily ártatlan szemekkel.
-Mondtam: nem vagyok fából.
-Mire célzol?
-Arra, hogy szeretlek. Ebből következően kívánlak is. Így hát ebben nem bújhatsz mellém tévézni!
-Miért nem? Úgy értem, nincsen azzal semmi baj.
-Heily, én nem akarom, hogy megbánd! Még olyan friss köztünk ez az egész, és szerintem magad sem tudod, mit érzel...
-De tudom, hogy szeretlek...
-Akkor nem kételkednél folyton abban, hogy jó lesz-e nekünk együtt. Szerintem neked még időre van szükséged.
-Még soha senki nem utasított vissza- mondta Heily, és sértődötten magára kanyarintotta a bő férfiköntöst.
-Őszintén, próbálkoztál már ilyesmivel máskor, másnál?
-Nem...- vonta meg vállát szégyenlősen a lány.
-Na, látod. Heily, hidd el, nagyon-nagyon szeretném azt, amit te is, de nem akarom, hogy elkapkodjuk a dolgokat. Te lány vagy, és tudom, hogy egy lánynak különösen meghatározó, amikor először...Tudod, én ezt akkor szeretném majd, ha biztosan tudod, hogy engem akarsz. S persze be kell töltened a tizennyolcat. Ebből nem engedek."

Most őszintén. A valóságban egy srác mikor mondana olyat egy lánynak, hogy 'még várjunk, ne kapkodjuk el a dolgokat'?! Soha. Ez nem létezik, csak a könyvekben. A valóság ennél árnyaltabb, nem ilyen megfontolt. A pillanatnak élünk, hirtelen cselekszünk, nem gondolkozunk tiszta fejjel. Szerelmesek leszünk, majd csalódunk és pofára esünk. Aztán nagy lelkierő árán felállunk, megint szerelmesek leszünk, majd megint csalódunk és pofára esünk. Ilyen az élet- a valóságban. A könyvekben teljesen máshogy van minden. Talán ezért is szeretek olvasni. Mert ilyenkor mindig egy másik világba kerülök, teljesen elfelejtem minden gondomat-bajomat, és nem látok-nem hallok:D Olyankor minden olyan jó, és nyugodt vagyok. Mondják rám, hogy álomvilágban élek. Nem tagadom, néha valóban így van. Nagy valószínűséggel az olvasásnak köszönhető. De én ilyen vagyok. Csak egy álomvilágban élő, szeretetre vágyó lány.