fordult a kocka...

Ezt egyszerűen nem hiszem el. Eddig én voltam az, aki maga alatt volt, bekattant, kiakadt semmiségeken. Most viszont fordult a kocka, és Ő vette át ezt a hálás szerepet... Kiakadt, a semmin ráadásul, kifordult önmagából,nem az az ember volt, akit megismertem. Nem volt önmaga, valami teljesen más volt. Kicsit talán emlékeztetett önmagamra, amilyen az utóbbi időben lehettem(bár nem tudom pontosan, nem láttam magamat kívülről, tisztán...), és ez nem jó, nagyon nem jó. Én próbáltam vigasztalni, megnyugtatni, de semmi. Úgy érzem, hiábavaló volt az erőfeszítésem, mintha átment volna a fején, ugyanúgy, ahogy bement, semmi reagálás nélkül. Megijedtem, hiszen még sosem láttam Őt ilyennek! Én voltam az, aki segítségre szorult, ám akkor nem értettem, miért. Hova ez a nagy erőfeszítés, miért érdekli őket ennyire, hisz az én dolgom?! De most rájöttem. Ők is megijedhettek, amiért ilyen állapotban láttak, amilyenben még soha. Megpróbáltak mindent megtenni, amit akkor talán nem fogadtam a legjobban, nem értettem miért törődnek velem ennyire, hiszen nem érdemeltem ezt ki...Most talán megértettem, és bocsánatot kell kérnem tőlük az akkorért! Ők állnak a legközelebb hozzám: a barátaim. És hidd el, neked is rengeteg ilyen van, ne ess kétségbe, csak pillanatnyi elmezavar volt! :D