önfegyelemből megbukott...

Az akarat győzött a józan ész felett. A vágy a racionalitás felett. A szív az ész felett. Ráírtam, nem érdekelt semmi, és ráírtam. Nem bántam meg, hogy megtettem. És hú. Mármint húúúúúúúú ez nagyon furcsa volt. És ez annyira nem Ő volt.Kicsit mintha...kedves lett volna? Törődő, amiért nála is rámkérdezett? Ez vajon igaz? Tényleg megtette volna? Tényleg törődött volna velem? De ugyan miért tette volna? Ez annyira nem vall rá. Annyira nem logikus, szinte abszurd. Én annyi miértet tettem most fel neki, és csak oly kevésre válaszolt...De nekem tudnom kell a merteket! Tudnom kell, hogy valamennyire megértsem ezt a teljesen képtelen helyzetet, ami kialakult. Én nem értem. Se Őt, se a helyzetet, se magamat. Ez teljesen képtelen, hogy kedves lett volna velem. Hiszen miért tette volna, amikor még itthon is csak bántott, most kint pedig már boldog volt a barátnőjével... Nem értem, de érteni akarom! És megígérte, hogy holnap elmondja a merteket. Remélem, nem vágott át-megint-...