önmagam-vagy mégsem?

Ez egyszerűen hihetetlen... Tegnap este teljesen kész voltam, elegem volt, végem volt, bedepiztem. Miért van az, hogy én mindig csak pofára esek és semmi jó nincs az életemben-legalábbis pasi szempontból?! Teljesen összeestem, nem voltam önmagam. Az az önmagam, aki régen voltam, az a mosolygós, folyton beszélős, mindig jókedvű lány. Úgy éreztem, elveszett, és már nem is fogom megtalálni! Pedig tudom, hogy ott van legbelül, alig várja, hogy előtörjön, csak el van nyomva, el van temetve jó mélyen... Aztán lefeküdtem, és reggel úgy keltem, hogy semmi bajom nem volt! Iszonyú nagy megkönnyebbülés volt, az biztos. Megnyugodtam, semmi bajom nem volt, rájöttem, hogy tök hülyén viselkedtem este, nem is értettem magamat. Nagyon bolond vagyok, ha rám jön ez a nem-akar-senki-nincs-senkim-meghalok dolog. A hangulatingadozások tiniknél normálisak, ugyebár. Na de, ami nálam van, az cseppet sem normális, az biztos. Talán az a mosolygós, folyton beszélős, mindig jókedvű lány csak felszínre tör?!