elképesztő...

Sokáig nem tudtam mit írni, és nem tudtam, hogy miért van ez. Szerintem még most sem tudom. De azt érzem, hogy írnom kell mert torkig vagyok. Dühös lennék? Talán, de kire? Hiszen gyakorlatilag semmi sem történt, akkor min bukhattam volna ki? Szomorú lennék? Nem tudom, mi okom lenne rá, hiszen ilyen sem történt. Akkor meg, most mi a fene bajom van?! Lelki szemetesvödör vagyok, na és? Eddig is az voltam, és eddig semmi bajom nem volt vele, akkor miért épp most lenne?! Ő elment,az lenne a bajom, hogy nincs itt, hogy szórakoztasson és kiborítson a hülyeségeivel?! Nem hiszem, de talán nyugtatólag hatott rám... Ő is kibukott, ami nem túl jó dolog, mivel az utóbbi időben azt vettem észre rajta, mintha javult volna. Erre most visszaesett abba az állapotba, ami hihetetlen módon kétségbeejtő. Nem akarom, nem akarok megint tehetetlenül ülni és csak nézni, mit tesz magával, azt már meguntam!De nem tudom mit tehetnék, tanácstalan vagyok. Ő megint változott volna? Felfedte énjének azt a részét, amit eddig jól titkolt és csak bizonyos embereknek mutatott meg? De miért tette volna most, amikor minden olyan jó volt?! Boldog voltam végre...talán éppen ez lett volna a baj? Bántotta őt, hogy végre megint jól érzem magam a bőrömben? De miért tette volna, ennek semmi értelme. Neki megvolt mindene: barátja (akivel bár kapcsolata egyértelmű volt, tagadta), szabadsága, boldogsága... Nem sajnálhatta tőlem, hiszen nem tettem semmi rosszat! Nem értem, teljes képtelenség... És végül Ő...Akivel újra beszélek, és nem egyszer ő kezdi a beszélgetéseket. Én megtettem a kezdő, békülő lépést, amire várt volna, és megint minden rendben? Alig várta, hogy elgyengüljek végre és győztes legyen, amiért nem bírom ki nélküle? Ez nem normális dolog, nagyon nem! Nem értem magamat, miért teszem ezt, miért teszi ezt velem. Eddig is tudtam, hogy mazochista vagyok. Világéletemben az voltam, de azt nem tudtam, hogy ennyire... Hát, majd meglátjuk, mi lesz, én baromi kíváncsi vagyok a fordulatokkal teli forgatókönyvre, ami az életem...